Közepes, vagy inkább tipikus átlag északi méretekkel rendelkező fajta.

Marmagasság 50-60 cm, súly 20-25(-30) kg.

Kicsivel talán tömzsibb egy huskynál, szőre hosszabb, jellemzően fehér.

 Érdekes módon e két utóbbi tulajdonságot-a fehér színt és a hosszú szőrt- már az ún.

 „show” vonal terjesztette el a fajtában, leírások, fotók alapján tudható, hogy eredetileg a szín nem volt jellemző, a szőrhossz se nagyon.

Robert Scott, a neves sarkkutató 1889-ben több szamit vitt magával Angliába, ahol aztán divatba jöttek, főleg a hú, de északi, hű, de hosszú szőrű, ejha, de hószinű egyedek, aztán nem volt megállás.

Kissé sarkosan fogalmazom meg a dolgot, de nagyon nem tetszik, ha egy tök jó fajtából dísztárgyat akarnak csinálni!

Szerencsére a szami azért nem halt meg!

Az pedig, hogy csontkemény szánhúzóként mit kéne teljesítenie, azért nem gond, mert:

 -az élbolyban úgyis az alaszkák, szibirnyákok, más kategóriában a grönlandik nyomulnak,

-azon a szinten, amin hajtanak vele, vígan megfelel (a szint itt nem minősítés, a hobbimusher nem feltétlen alacsonyabbrendű, aki nem az élvezetért hajt, az ne hajtson!)

-utolsó érvként pedig: a szami igazából nem is szánhúzó volt(bár volt, ahol húzattak is vele, de inkább vmi pulkafélét), hanem rénszarvaspásztor kutya.

Igaz is, a számiknál rénfogatok voltak, az rövid távon gyorsabb a kutyánál, messze egyhuzamban nem mentek, miért is fogták volna be a szamit?

 Ahoz képest meg, hogy eredetileg nem „sled dog”, nagyon jól húz.

 Azt még el kell mondani a „négylábú hóbagolyról”, hogy pásztor eredeténél fogva jóval csahosabbnak mondják a többi szánhúzónál.