Még remegsz, s elcsuklik hangod. Hozzám bújsz, könnyes az arcod. Tétován, mintha mondanál valamit, Majd beletörődsz, hisz tudod, semmi sem változik. Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed, Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled! Az út most kettéágazik, sok minden változik, Hát ég veled, nehéz lesz nélküled. Egy nyitott könyv, ami rólunk szólt talán. Így volt szép, de a jövőt nem mi írjuk ezután. De kaptunk még benne egy utolsó lapot, S ez lesz a legszomorúbb, már Te is tudod.